- Gépi földmunka Miskolc és környéke
- Alap ásás
- Földkitermelése - visszatermelése
- Ház és épületek bontása Miskolc és környéke
- Térkő alap elkészítése Miskolc és környéke
Termarket Kft.
Cégünkről
Előzőleg már meglévő- jól működő » Sütő üzemünk, bolthálózatunk, mintatermünk, mozgó vendéglátás és egyéb rendezvények étkeztetésének lebonyolítása mellett 2012 év elejétől újabb Cég alapításával bővült vállalkozásunk.
Beindítottuk a gépi- kézi földmunkavégzést, anyagmozgatást, kapcsolódó építőipari-, épületgépészeti- és épületvillamossági tevékenységünket, továbbá épülettakarító- karbantartó és üzemeltető szolgáltatást.
Áraink versenyképesek, amit azáltal értünk el, hogy a gépeink korszerűek, jó állapotúak, karbantartottak, dolgozóink pedig megbízható, pontos- és szakszerű munkát végeznek.
Az elvállalt munkát (a megbízó - megbízott közötti koordinációs feladatokat)helyi művezető irányításával, saját eszközökkel, gépparkkal, szállító kapacitással, felszereléssel és szerszámozottsággal végezzük naprakészen.
Kivitelezést- szolgáltatást elsősorban Miskolc és térségében, ill. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyében, nagyobb megbízás esetén az ország bármely területén vállalunk, akár teljes anyagbeszerzéssel- helyszínre történő szállítással.
Garanciák
Fizetési kötelezettségeinknek határidőre eleget teszünk, emellett pénzügyi helyzetünk kiegyensúlyozott. Az állami költségvetéssel, valamint a TB-vel szemben tartozásunk nincs.
Az elmúlt időszakban cégünk nagyarányú fejlesztésének, minőségi munkavégzésének és jó hírnevének köszönhetően egyre több megrendelést teljesített hatékonyan, pontosan és a megrendelő teljes elégedettségére.





